A rajzoktatás kibontakozása az első Ratio Educationist követően
A Mária Terézia által kibocsátott Ratio Educationis az első olyan rendelkezés, királyi rendelet, amely kísérletet tett a magyar oktatásügy állami rendezésére. Az egyházi oktatásra is kiterjedően meghatározza a magyar oktatás szervezeti kereteit, a tananyagot és a javasolt oktatási módszereket. A rendelet értelmében kilenc tankerületet kellett létrehozni az országban, amelyek hatásköre kiterjedt a nem kötelező jelleggel felállítandó nemzeti iskolára (elemi iskolára, népiskolára) is. A tankötelezettség kezdetét hatéves kortól javasolta. A hasznosság elvét alapvető célként fogalmazta meg, vagyis
"...gondosan meg kell vizsgálni, mely tanulmányok felelnek meg kinek-kinek jövendő társadalmi helyzetében és micsoda hasznot fognak hajtani a mindennapi gyakorlati életben."
"...azokat a készségeket alakítsuk ki bennük ..., melyek az ilyen növendékek különböző életpályájának feladatát teszik, amennyiben felnőtt korukban vagy földmívelők, vagy mesteremberek, vagy családfők ... lesznek."
Mindezen cél mellett aláhúzza az elemi iskola felkészítő szerepét a felsőbb tanulmányok folytatására is. A fenti célok gyakorlati megvalósítása megfigyelhető a nemzeti iskola településtípustól függő tantervi szabályozásában (falusi-, kisvárosi-, nagyvárosi népiskolák) is. Az alapkészségek (írás, olvasás, számolás, idegen nyelv) oktatása mellett olyan gyakorlati ismeretek is megjelennek, amelyek az adott településtípuson való gazdálkodáshoz elengedhetetlenül fontosak voltak. A nagyvárosi népiskolák tantervében, a továbbtanulni nem szándékozó tanulók számára olyan készségek oktatására is hangsúlyt fektet, mint például a szabadkézi rajz, amelynek ismerete hasznos lehet a különböző mesterségek kitanulása során.
A mesterképzés, így a szakoktatás színtere természetesen továbbra is a céhek voltak. Az oktatás tartalmának kiválasztásában a hasznosság elve a népiskolákra épülő latin (grammatikai) iskolákban, algimnáziumokban és az ezt követő gimnáziumokban is alapvető célként fogalmazódott meg. A geometria tantárgy "... bámulatosan képezi az ifjak elméjét a helyes gondolkodásra és a tárgyakról való igaz fogalmaknak a megalkotására. Fő gondunk itt arra irányuljon, hogy csak azokat a meghatározásokat és feladatokat vegyük föl, amelyeknek alkalmazása és megfejtése a közéletben előfordul."
A XVIII. század második felében a céhek mellett az ipar-oktatás egy új területen, mégpedig az árvaházakban is megindult. Mária Terézia korában sorra nyílnak meg az árvaházak (Pozsony, Nagyszeben, Sopron, Kőszeg), ahol az elemi oktatás mellett valamilyen mesterséget is el kellett sajátítaniuk a tanulóknak. A céhekben folyó gyakorlati képzés mellett 1776-ban Pozsonyban, majd 1778-ban Székesfehérváron és Kolozsváron az elméleti iparos-képzés is megindult. Ezek általában vasárnapi rajziskolák voltak. A kolozsvári városi tanács rendeletben kötelezte bizonyos céhek (ács, lakatos, kőműves) mestereit, hogy inasaikat, segédeiket a piaristák által működtetett ipari tanfolyamokra járassák, ahol a mesterségük végzéséhez szükséges ismereteket sajátíthatják el. A tanfolyamot a líceum rajztermében tartották, melyet gépészeti, építészeti modellekkel (fa és gipsz) szerelték fel. Az 1783-ban kiadott királyi rendelet írta elő a vasárnapi rajziskolák felállítását, melyek látogatását kötelezővé tette az inasok számára. "Az iparos eleget tud, ha azt, ami foglalkozásához tartozik, a papíron egyszerű vonalakkal úgy tudja ábrázolni, hogy más is megértse."
Ezen kívül minden elemi iskola olyan negyedik osztályos tanulója számára is kötelezővé tette a rajztanítást, akik műszaki pályára készültek. Ez a rendelet tekinthető a rajzoktatás első tantervének, "vezérkönyvének". Rögzítette a tantárgy oktatásának célját, tartalmát, oktatandó ábrázolási módokat, alkalmazandó oktatási módszereket. 1786-ban a pozsonyi tankerület főigazgatójának báró Prónay Gábornak (1748-1811) a javaslatára újabb udvari rendelet látott napvilágot. Ennek értelmében, azokban a városokban, ahol rajziskola működött egyetlen olyan céhlegény (pl. kőműves, kőfaragó, kocsigyártó, lakatos, arany-, és rézműves) sem válhatott mesterré, aki nem tudta bizonyítvánnyal igazolni, hogy legalább egy évig rajzoktatásban vett részt. Prónay gyakorlatilag az elemi oktatás részévé kívánta tenni az elméleti iparos-oktatást. II. József (1741-1790) uralkodásának végére több helyütt megindult a rajziskolák szerveződése, például Győrött Révai Miklós, Kassán Simai Kristóf, Selmecbányán Mayer Antal, Budán Sigwarth József vezetésével. II. Lipót (1747-1792) rövid uralkodása idején sajnos gondok mutatkoztak a rajziskolák körül, ugyanis az inasok elhanyagolták a tanfolyamok látogatását. II. (I.) Ferenc (1768-1835) uralkodása kezdetén 1795-ben két udvari rendelet is napvilágot látott a bajok orvoslására. Az első rendelet a rajziskolákat három osztályosokká tette. Az első osztályban a rajzeszközök használatát és a szabadkézi rajzolás elemeit kellett elsajátítaniuk és begyakorolniuk a tanulóknak. A második osztályban azokat az iparosokat képeznék, akik mérővesszővel (colostok) dolgoznak, míg a harmadikban azokat, akik a díszítő rajzolásban akarják magukat tovább képezni.
A második rendelet pénzbírság terhe mellett kimondta, hogy azokban a városokban, ahol népiskola és rajziskola is működött a szakmák egy jól meghatározott körében (pl. kőműves, kőfaragó, lakatos, asztalos, esztergályos) inas csak az lehetett, aki a negyedik osztályt sikeresen befejezte, és a rajziskolát egy évig látogatta. A vidéki inasnak és segédnek is fel kellett keresniük a városi rajziskolákat és bizonyítvánnyal kellett igazolniuk, hogy elsajátították a megfelelő rajztudást. Ugyanakkor nekik lehetővé tették a rajzi ismeretek magánúton való elsajátítását, továbbá a 4. évfolyam elvégzését sem tették számukra kötelező érvényűvé. Rajziskolába küldtek korábban olyan inasokat is, akik írni-olvasni nem tudtak. A rendelet ezért úgy határozott, hogy előbb e tanulók a minden településen felállítandó vasárnapi ismétlőiskolákban fejlesszék hiányzó készségeiket, és csak azt követően látogassák a rajziskolákat. Több rajziskola kifogásolja, hogy a rendelet nem szabályozta a második, ipari osztály tananyagát továbbá hiányolja a mintalapok és a rajztanmenetek központi kiadását. Schalte János bécsi rajzmester már 1787-ben megállapította, hogy iparáganként különböző rajzmintasorozatok kidolgozása igen költséges (3 forint/rajzminta), sőt időnként még az alapismeretek elsajátítására sem alkalmas. Meg van a veszélye annak is, hogy a teljes gyűjtemény egy idő múlva divatját múlttá válik, elavul. Célszerűbbnek látta olyan kisméretű mintarajzok készítését, amelynek alapján a rajz elemeit fokozatosan sajátíthatják el a tanulók. Az 1783-as rendelet szakmacsoportonként meghatározta ugyan a tananyag tartalmát, de mint a fenti példák igazolják, a tanárok konkrét mintalapok megjelentetését szorgalmazták. A rendelet értelmében például a lakatosoknak és a kovácsoknak szétszedett és összeállított lakatok, lépcső- és erkélyrácsok, ablak- és kapurácsok, fogaskerekes hajtások és a legkülönfélébb kéziszerszámok ábrázolását kellett elsajátítaniuk a mintarajzok alapján.
Rámutattak a rendeletek több hiányosságaira is. A három osztályos rajzoktatás sajnos csak papíron létezett, mert a gyakorlatban kezdő és haladó csoport létezett az ipari csoport rovására. Így az ipari jellegű rajzoktatás kissé háttérbe szorult. Több rajziskola viszont (pl. temesvári, nagyváradi, nagykárolyi) a tankerület igazgatójánál kiharcolta a legszükségesebb rajzeszközök beszerzésének támogatását. A korabeli rajzoktatás meghatározó módszere a tanári mintarajzok másoltatása volt, ugyanakkor Prónay Gábor testmodellek oktatásban való alkalmazását szorgalmazta. E geometriai modellek készítésébe be kívánta vonni a jobb képességű tanulókat is.