A rajzoktatás helyzete a reformkorban, ill. az abszolutizmus korában
A nemzeti ébredés e korszaka az 1790-91-es országgyűlés és Széchenyi István fellépése, valamint legfőbb művének, a Hitelnek 1830-as megjelenése közötti időre tehető. Már az 1790-91-es országgyűlés határozataiban is két törekvés figyelhető meg. Egyrészt az ország politikai függetlenségének, másrészt pedig a gazdaság felemelkedésének biztosítása. II. Ferenc császár és I. Ferencként magyar király korára a konzervatív abszolutizmus a jellemző, ellenzi a felvilágosodott reformokat, a nemzeti és liberális törekvéseket, 1812 és 1825 között még a magyar országgyűlést sem hívta össze. A kor hazai közgazdasági gondolkodói (pl. Thessedik Sámuel, Podmaniczky József, Berzeviczy Gergely) felismerték, hogy a hazai ipar kibontakozásának legfőbb gátja az a gazdaságpolitika, amely a nyersanyagok Habsburg birodalmon kívüli exportálásának tilalmán, míg a késztermékek importálásán alapszik. Ebben a helyzetben a városi kézműipar az önellátáson kívül a vásárokon megjelenő falusi igények kielégítésére törekedett.
Berzeviczy Gergely (1763-1822) szerint, ha az ország szabadon exportálhatná a kész termékeit a birodalmon kívülre, akkor a bejövő pénz a belső forgalom, igényszint, jólét emelkedését, főleg a városi népesség gyarapodását eredményezné, amely a gyáripar meghonosodását eredményezi. Ez pedig a magyarnyelvű ipari szakoktatás kibontakozását eredményezheti. Glatz Jakab már 1799-ben sürgette olyan iskolák felállítását, amelyben a polgárok elsajátíthatták volna az iparűzéshez szükséges természettudományi, technológiai ismereteket. E helyzetben került kiadásra 1806-ban a második Ratio Educationis. Ez az oktatási dokumentum a tanoncoktatást az elemi iskolai keretei között képzelte el. Ennek értelmében a városi elemi iskolák utolsó évfolyamán a kézműves és kereskedelmi ismeretek elsajátítására is mód nyílt. Ahhoz, hogy jobban megértsük a korabeli ipari viszonyokat, érdemes egy pillantást vetnünk a pesti iparosok számára és összetételére. 1807-ben a pesti városi tanács 1416 önálló céhbeli iparost és kereskedőt, 3472 segédet és 974 tanoncot tartott nyilván. A város lakossága ebben az időben már meghaladta az 50 ezer főt. A rajzolást igénylő, főként építészeti és gépészeti mesterségek inasai a pesti iparrajziskolában tanultak. Ugyanebben az évben, Debrecenben 2524 céhbeli mestert, 892 segédet és 861 inast tartottak nyilván. A debreceni városi tanács felismerte, hogy minden olyan szakmában, amelynek alapja a rajz csak úgy lehet igényes, esztétikus munkát elvárni a mesterektől, ha tanoncként elsajátítják a rajzolás tudományát. Ez gyakorlatilag a tervezés fázisát jelentette a tényleges gyártás előtt. E felismeréstől vezérelve 1810 körül újra indították a rajziskolát. 1818-ban a marosvásárhelyi Borosnyai Lukács János három évfolyamos ipariskola tervével állt elő, melyben alapvető jelentőséget tulajdonított a rajztanításnak. Még nagyobb volt az igény az iparos képzésre a tradicionálisan német anyanyelvű szászok körében. Liedemann Márton lőcsei tanár a mezőgazdasági és kereskedelmi ismeretek, a technológiai ismeretek oktatása mellett a rajz oktatását szorgalmazta a polgári iskolákban.
A nemzeti tudomány kibontakozása érdekében alapvető jelentőségű fellépés gróf Széchenyi István (1791 - 1860) nevéhez fűződik, aki az 1825. évi országgyűlésen kezdeményezte a Magyar Tudományos Akadémia felállítását. Az 1832. évi diéta eltörölte az ősiséget, és ezzel megteremtette a nemzeti polgári fejlődés alapjait. Az 1836. évi országgyűlés felismerte, hogy az ipari fejlődés előfeltétele a reáltudományok, a szakműveltség iskolai elsajátítása, ezért törvényjavaslat született arról, hogy minden nagyobb városban jöjjön létre egy-egy reál-, ill. ipariskola. Ugyanezen az országgyűlésen elfogadtak egy törvényjavaslatot a pesti műegyetemi intézet felállításáról. Sajnálatos módon I. Ferenc király nem fogadta el a javaslatokat. Az ipar-, és reáliskolák tervének elgáncsolása nagy elégedetlenséget váltott ki a korabeli magyar nemzeti elitben. Gróf Széchenyi István a gyakorlati nevelés színtereinek, a reáltanodáknak a felállítását szorgalmazta. Bezerédj István (1796 - 1856) és Deák Ferenc (1803 - 1876) harcias fellépése nyomán a helytartótanács 1841-ben báró Mednyánszky Alajost (1784 - 1844), a tanügyi bizottság elnökét bízta meg az ipariskolákról és vasárnapi iskolákról szóló javaslat kidolgozásával. Mednyánszky olyan, az alsó és felső reáltanoda felállítását szorgalmazta, amelynek sikeres befejezése után a tanuló az egyetemen vagy pedig az ipariskolában (schola industrialis) folytathatja tanulmányait. Az elemi iskola feladata tehát olyan ismeretek nyújtása, amelyekre majd olyan szakismeretek épülhetnek, mint például a rajz. A középfokú szakoktatásnak három ágát, szakosztályát (ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi) különítette el. A kétéves időtartamú szakosztály két egyéves tanfolyamra tagozódott volna. A szakoktatásban való részvétel előfeltétele az elemi iskola IV. évfolyamának sikeres elvégzése. A szakosztályt a tanulók szabadon megválaszthatták volna. A tanítás nyelve a magyar, de olyan szakmai tantárgyakat, amelyekben sok idegen kifejezés van, azt célszerűnek látta németül oktatni. Mednyánszky fontosnak tartotta aláhúzni a gyakorlati képzés fontosságát, ezért technikai múzeumok, gyárak és ipari üzemek látogatását iktatta az oktatásba. Az elmélet és a gyakorlat ilyen irányú összekapcsolása a tananyag könnyebb megértését és rögzítését eredményezte volna. Az ipari szakosztály tantárgyai közül az első tanfolyamon az ékítménytan és az ábrázoló mértani rajz, míg a második tanfolyamon az összetett gépek vázlata emelhető ki. A terv értelmében a későbbiek során az ipariskolák politechnikummá alakultak volna át. Minden szakosztálynak két-két tanára lett volna, amelyekhez a rajztanító (graphidis magister) is csatlakozott volna. A napi két órában oktatott rajz az ipari és a gazdasági szakosztály tanulóinak kötelező, míg a kereskedelmi hallgatóknak ajánlott tantárgy lett volna.
A vasárnapi iskolák felállításának szükségességét a gyakorlat szülte. Ez az intézmény olyan emberek képzésére szolgálta, akik fiatalabb korukban nem vettek rész intézményes oktatásban. Ezt a hiányt a munkaszüneti napon pótolhatták volna. A vasárnapi iskola az alsó elemi iskola feladatait igyekezett ellátni a felnőttoktatásban. Az inasoknak kötelező lett volna a vasárnapi iskola látogatása abban az esetben, ha inaskodásuk előtt az elemi iskola alsó tagozatát nem végezték el. Mednyánszky javaslatát a helytartótanács támogatta, V. (I.) Ferdinánd király (1793 - 1875; 1848-ig uralkodott csak) pedig bizonyos átdolgozás után 1844-ben aláírta. A rendelet értelmében József nádor hivatalba lépésének 50. évfordulója tiszteletére az 1846-ban megnyíló ipartanoda az ő nevét vette fel. A pesti királyi József Ipartanoda célja a reáltudományok művelése, a magyar ipar számára olyan szakemberek képzése, akik általános szakmai ismereteik birtokában bármely szakterületen képesek képességeik kibontakoztatására. Időközben (1842) az erdélyi szászok Nagyszebenben három évfolyamos ipariskola (Gewerbeschule), míg Brassóban két évfolyamos polgári iskola indítására kaptak engedélyt. 1843-ban Blaskovits János pozsonyi közgyám reál- vagy ipartanoda felállításának tervét nyújtotta be a városi tanácsnak. Olyan elméleti műszaki ismeretek oktatását tartotta fontosnak, amelyek az ipar akkori fejlettségi színvonalán már pusztán gyakorlati úton nem voltak elsajátíthatók. A négy évfolyamúra tervezett ipartanodájában a műszaki tantárgyak között megtaláljuk a lineáris és szabadkézi rajzot. Az oktatás nyelve (német vagy magyar) miatt kirobbant vitának az 1848-as forradalom vetett véget és az iskolaalapítás tervei elhaltak. Az 1840. évi diéta törvényt alkotott a gyárak jogviszonyáról, azonban a törvény nem foglalkozott az inasok oktatásával. A reformkori magyar politikai elit gróf Széchenyi István és Kossuth Lajos (1802 - 1894) vezetésével alapvető célként, a polgári kibontakozás eszközeként fogalmazza meg a nemzeti ipar megteremtésének fontosságát. Ennek érdekében az 1841-ben, Balogh Pál kezdeményezésére megalakult ismeretterjesztő társaság 1842-ben Iparegyletté alakult át, melynek elnöke gróf Batthyány Lajos lett. Az Iparegylet Kossuth Lajos által szerkesztett alapszabálya célként az alapvető műszaki ismeretek elterjesztését tekinti a társadalom legszélesebb rétegei számára. Ennek eszközéül szakfolyóiratok kiadását, népszerűsítő előadások megtartását, szakmai könyvekkel, folyóiratokkal felszerelt olvasótermek működtetését, szerszám- és gépminta- gyűjtemények kiadását, szakkiállítások rendezését, valamint mesterinas-iskolák felállítását tekintették. A mesterinas-iskolák célja a reáliskolák hiányának pótlása volt. A pesti iskolát 1845- ben 124, a következő évben 127, míg 1847-ben már 144 inas látogatta. Az Iparegylet 1846-ban megrendezte az első pesti ipari rajzkiállítást, amelyre 158 darab rajzot neveztek be.
Kossuth felismerte, hogy a hazai ipar fellendülésének előfeltétele, a magyar ipari és kézműves termékek belső piacának megteremtése, ezért 1844-ben kezdeményezésére megalakult az Országos Iparvédegylet, melynek elnöke gróf Batthyány Kázmér (1807 - 1854), alelnöke gróf Teleki László (1811 - 1861), míg igazgatója maga Kossuth Lajos lett. A híres szentgróti beszédében (1845) Deák Ferenc is a védegylet támogatására szólított fel, míg Gróf Széchenyi István a kiéleződő politikai következményektől tartva elutasította azt. Az első felelős magyar kormány földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztere Klauzál Gábor (1804 - 1866) 1848. június 9-én kiadott rendelete értelmében módosította a céhszabályokat. Ennek értelmében a mesterek kötelesek inasaikat vasárnapi, ill. rajziskolába járatniuk azokban a városokban, ahol ilyen iskolák léteznek. Az inasnak nemcsak remeket kellett készítenie, hanem arról műszaki rajzot is. A szabadságharc bukása után, az abszolutizmus első évében az új császár I. Ferenc József (1830 - 1916) új iskolaügyi szervezetet léptetett életbe a Habsburg birodalomban. A nagy ellenérzést kiváltott Entwurf der Organisation der Gymnasien und Realschulen in Österreich különválasztja az általános műveltség elmélyítését a szakmai műveltség megszerzésétől. Az előbbi a gimnázium, míg utóbbi a reáliskolák feladata. A reáliskolák - gimnáziumokhoz hasonlóan - alsó (polgári iskola) és felső tagozatra bonthatók. Az előbbi két, három vagy négy, míg az utóbbi három évfolyamos volt. 1857-ben már Budán, Pesten és Pozsonyban hatosztályos, Zomborban és Körmöcbányán háromosztályos reáliskola működött, 1865-re pedig számuk 26-ra emelkedett a történelmi Magyarországon. A híres győri rajziskola 1852-től alreáltanodaként működik tovább. Pozsonyban, Miskolcon és Esztergomban a céhek szigorúan veszik az inasok iskoláztatását. Amelyik inas nem tudta igazolni, hogy vasárnapi iskolába jár, vagy elmulasztotta az ismétlőiskola látogatását, annak az inas ideje meghosszabbodott. Abban az időben ismétlőiskolát működtetett a nagyobb városok közül Kecskemét, Kolozsvár és Békéscsaba, míg a kisebbek közül Szászsebes, Kunszentmárton és Jászárokszállás.
Az alsó fokú iparoktatás terén nagy jelentősséggel bírt az az 1854-ben kiadott császári rendelet, amely az ismétlőiskolák és a vasárnapi iskolák rendjét szabályozta. Ennek értelmében az ismétlőiskola célja, hogy folytassa és kiegészítse a népoktatást. Az inasok számára külön tantermekben több osztályt kellett szervezni. A három éves oktatás vasár- és ünnepnap napi két órában folyt. Az alapkészségek elsajátíttatása között megtaláljuk a rajzot is. Az oktatásnak az inasok előképzettségéhez kellett igazodnia, megkövetelte, hogy a tanár érthetően és érdekesen tanítson. Az ismétlőiskolai oktatás valamennyi iparos- és kereskedő inas számára kötelező volt, e nélkül nem volt felszabadítható. Az előzőeknek volt hivatott érvényt szerezni az 1859-ben kiadott iparrendtartás is. Az 1872-ig érvényben lévő rendelet arra kötelezte a mestereket, hogy kísérjék figyelemmel inasaik tanulmányi előmenetelét a vasárnapi iskolában.